Bemutatkozás

Üdvözöllek!

Varga Miklós vagyok. Közel két évtizede foglalkozom élő zenei szolgáltatással de korunk új kihívás elé állított, követnem kell a trendet, ezért az ifjú párok választhatnak, hogy a klasszikus éneklős-mulatós lakodalmat szeretnének vagy inkább DJ-ként gondoskodjak a talpalávalóról.
Az utóbbi időben egyre szélesebb körben elterjedt már, hogy élő zene helyett a friss házaspár egy esküvői DJ-re bízza az est hangulatát.Itt szeretném megjegyezni, hogy nem csak esküvői fellépéseket vállalok hanem minden olyan céges, és egyéb rendezvényt, ahol a jó hangulat, a tánc és a könnyed szórakozás elengedhetetlen követelmény. Természetesen semmilyen módon nem szeretném az élő zenei munkát “ledegradálni” már csak azért sem mivel én mind a “két tábort” képviselem de mint említettem haladni kell az új “divattal”.

Emellett a dolog mellett rengeteg érv sorakozik fel:

  • egy lemezlovasnak sokkal szélesebb a repertoárja ,a dolog természetéből adódóan ,
  • a kedvenc zenék eredetiben szólalnak meg ,vagy akár extra feldolgozásokban.
  • csak ritkán lehet rajta kifogni, már ami a zenekérést illeti
  • egy egyszerűbb ceremóniamester szerepét is el tudja vállalni
  • akkor és azt játssza, amit kérnek tőle bár ez az élő zenélés esetén is így van.

Az élőzenét nem tudom, és nem is szeretném helyettesíteni. De akik a mulatóson és a hagyományos, magyar tánczenéken túl, modern disco stílusokat is szeretnének hallani azoknak egy esküvői DJ-re van szükségük! Igény szerint a menyecsketánc alatt élő zenével is tudom “húzni a talpalávalót”, hogy a klasszikus hangulat tökéletes legyen. Ha tetszik, amit olvastatok, és szeretnétek, ha én lennék a nagy napotok zenei szolgáltatója, akkor keressetek az elérhetőségeimen, vagy kérjetek  ajánlatot itt, és én hamarosan felveszem veletek a kapcsolatot!